Oldalak

2013. december 1., vasárnap

A Karácsony közeledtével...

Újabb aktuális gondolat "david-newlife" módra, most a Karácsonyról

Közeleg a Karácsony. Úgy tartják, ez a szeretet és megbocsájtás ünnepe. De mit is ünneplünk ekkor? A szeretetet tárgyakkal fejezzük ki. Olyanokkal, amik egy része tuti nem okoz örömöt senkinek. Sem a vásárlónak, mert sokat kell bojongani érte, sem annak aki kapja, ha nem arra és pontosan arra vágyott, amit kap...
Mert vagy a szín, vagy maga az ajándék nem tetszik, haszontalannak, vagy nem túl menőnek, jónak tartják sokan, és amint vége az ünnepnek, és a boltok/plázák kitárják ajtajukat, már kígyózó sorokban állnak az emberek, hogy vissza- vagy épp elcseréljék a pár napja kapott dolgokat. Miközben vannak helyek, lakások, családok, ahol semmi nem kerül az asztalra, a fa alá. Ha egyáltalán karácsonyfa kerül a lakásba. És ott, akkor sok embernek/szülőnek megszakad a szíve biztosan, hogy nem tud mivel kedveskedni a családjának/gyerekeinek, de ott legalább a SZERETET nagyon nagy eséllyel tényleg megvan.

De akkor miről is szól a Karácsony? Jó kérdés. Nem bibliai/vallási értelemben kérdeztem.

A szeretetről akkor, mikor közömbösek vagyunk mások iránt? Mikor átgázolunk az emberi érzéseken? Mikor álszent módon állítjuk magunkról, hogy vannak értékeink, és mikor bizonyítani kellene, képletesen szemen köpjük magunkat és a fene nagy értékeinket? Két napig legyünk emberek, 363-ban meg érzéketlenek?
Ezek vagyunk mi emberek? (Persze nagyon NAGY TISZTELET a kivételeknek!!!)

------------------------------------------

Karácsony az én szememmel:
Tegnap dolgoztam. És erőt vettem magamon. A munka közben arra gondoltam, kicsit közelebb hozom magamhoz a Karácsonyt, és a hangulatát, amit két évvel ezelőtt még vártam, de tavaly már szenvedéssé vált. Korábban tetszett, és feldobta a kedvem, hogy a csapból is karácsonyi dalok szólnak. Hogy nincs olyan utca, ahol legalább néhány házon ne lenne színesebbnél színesebb díszítő izzósor. Ezek látványát különösen szerettem fenyőfákon, mikor már kissé havasak voltak. Tetszett, hogy talán az emberek ebben az időszakban kicsit odafigyelnek a másikra, akkor is ha a szeretteikről van szó, és akkor is, ha idegenről. Talán kicsit barátságosabbak...
Én az a fajta "marha" vagyok,  aki egész évben a maga módján segített annak, akinek tudott, vagy aki az útjába került. Nem kellett ehhez akkor sem, most sem gazdagnak lennem, (nem is vagyok az), nem kellett egyesületet, alapítványt létrehozni. Egyszerűen emberség kellett hozzá. És időnként az a jó szó, a köszönet, vagy egy mondat abból a szájból, akinek segítesz, hogy "az Isten áldja meg...", vagy "nagyon köszönöm" mosolyt csalt az ember arcára.
De valahogy tavaly óta már ez az addig egyetlen ünnep is, amit vártam mindig, inkább lehangolt, mint örömöt okozott. De döntöttem, megpróbálkozom visszaszerezni a Karácsony szeretetét.
Szóval go fel a netre, és hallgassunk karácsonyi zenéket kicsit. No, ezt nem kellett volna. Újabb és újabb emlékek törtek fel. A kedvem elromlott. Az jutott eszembe, hogy egy nagy kamu és hülyeség, hogy a Karácsony a szeretet ünnepe, ha a saját életemre, élményeimre gondolok. Karácsony előtt szakadt meg minden, és mikor készítettem a nagy Ő-nek egy képeslapot, és mailben elküldtem, annyit sem büfögött vissza, hogy "kössz". Karácsonykor... A szeretet ünnepén. Ennyit a szeretet ünnepéről.
Persze nem lettem rideg jégcsap másokkal szemben. Időnként könnyebben megy, máskor összeszorított fogakkal, de attól még segítek annak, akinek tudok, amivel tudok.
Nem könnyű, ha úgy gondolnak rád a környezetedben, hogy nincs olyan ember, akinek nemet mondanál, ha segíteni kell, de belül mégsem érzed azt, hogy jó ember vagy, hogy kicsit is feledtetni tudja a "jóság" a bánatodat, érzéseidet.
De ettől még teszed, amit úgy érzel, helyes. És folytatod a segítést ott, ahol tudsz.


(Ez a bejegyzés saját élmények alapján sikeredett olyanra, amilyen. Nem vagyok szent! Nem is kell annak tartani. Nem mindenkinek segítek, mert a lehetőségeim nekem is végesek akár anyagi, akár nem anyagi dolgokra gondolunk. De ha megtehetem, meg is teszem! És nem várok cserébe semmit.)

Talán ez a "kis jóság" a részemről, ez kell nekem, hogy értékesebbnek érezzem magam, és ne érezzem teljesen élhetetlennek magam mások számára egyszer, végre, újra... egyszer.
(Ez a mondat nagyon belém égett Tőle...)

by: david-newlife