Egy esemény, egy mozzanat, egy pillanat, egy döntés, egy mondat és még sorolhatnám.
Ezek mind-mind oda vezethetnek, hogy az ember negatív vagy pozitív irányba, de változik, fejlődik. Tetteinkkel, szavainkkal, viselkedésünkkel hatással vagyunk a környezetünkre. Ezek azok a dolgok, amik meghatároznak minket mások szemében, és ezek azok, amik alapján bemutathatjuk magunkat a környezetünknek.
Én, miután megismertem a nagy Ő-t, olyan őszinte és nyitott voltam vele, mint még mással sosem. Ez nem azt jelenti, hogy másoknak hazudoztam volna, hanem azt, hogy másokat nem engedtem be annyira az életembe, mint őt. Ő tudott rólam mindent, amit csak akart. Előtte semmi titkom nem volt. Tudta, hogy hol dolgoztam, tudott a családi helyzetről, a családi kapcsolataimról, barátaimról, munkámról, egyszóval az egész életemről. Fordítva ez csak részben volt igaz.
Volt, amit elárult magáról, volt, amit nem. Érdekesség, hogy sem a facebook profilját, sem a telefonszámát nem adta meg soha, csak ígérgette, ő mondott határidőket, és mikor azok eljöttek, újakat tűzött ki... Én mindezek ellenére vakon bíztam benne, és ezt bizonyítottam neki nagyon sokszor, de a végén, a végső mérlegelésnél ezeket mind elfelejtette.
Őszinteség és nyíltság kontra titkolózás és hazugság...
Aztán jött egy e-mail, amiben valós, és mellette nagyon sok vélt hibát írt össze rólam, majd megszakított minden kapcsolatot. Mint ha én indítottam volna el a lavinát, én vétettem volna az értékei ellen. De NEM! A saját értékeit, amikről hangoztatta, hogy mennyire fontosak neki, ő köpte szemen. És szakított. Én pedig mindezek hatására felnőttem.
FELNŐTTEM, miatta és érte. Talán a szerelem érzése mellett ez volt az a dolog, ami miatt valamennyire megérte, hogy megismertem. Felnőttem! Próbáltam helyre hozni, amit elrontottam, de amit nem én idéztem elő. Próbáltam elmagyarázni, én min mentem keresztül, hogy lássa az én oldalam. Bocsánatot kértem, és próbáltam megbeszélni vele a dolgokat. Találkozni szerettem volna, hogy legalább emberi módra zárjuk le a dolgokat. Próbáltam megmutatni, mit jelent számomra és mit adhatnék neki. Próbáltam, de nem tudtam. Elzárkózás, ez volt a válasz mindenre.
De én legalább elmondhatom, hogy soha nem adtam fel, és felnőttem mindezek hatására. Már
higgadtabban kezelem a szorongatott helyzeteket, megfontoltabb lettem. Már nem
naivan tekintek azokra, akik körül vesznek.
Korábban hajlamos voltam arra, hogy
a magam dolgai elé helyeztem másokét, és csak Ő és a körülöttem élő emberek
voltak fontosak, (főleg Ő!!! ), és nem a saját életem, saját céljaim és
akaratom. Belementem olyan "játékba" amibe józan ésszel nem tette
volna más. Mert észreveszi, ha a találkozások sorozatos lemondása, az ígért
dolgok teljesítésének hiánya mind-mind oda vezetnek, hogy felébred az ember:
"egyoldalúak az érzések, így szeretek valakit", aki mondja, hogy szeret, de ha ki kellene mutatnia, akkor inkább kihátrál, de addig is hangzatos szavakat használ, amik az én esetemben nagyon elérték céljukat, és hamar megszerettem őt.
Használja a szavakat, de nincs mögöttük jelentés. Úgy tesz, mint ha csak állandó jóból állna az élet. De ha probléma merül fel, menekül előle, nem megoldja, hanem elmenekül... Tette ezt az én esetemben, és tette ezt a korábbi kapcsolataiban is, csak ő ezt nem látja be.
Azt hiszem, érte beáldoztam szinte mindent. Emberi kapcsolatokat, nyugalmat,
lelki és testi egészséget, mégis ennek ellenére azt mondom, megérte, mert szeretem, úgy, ahogy még senki nem szerette.
És emiatt gyakran kérdezem, hogy miért tette azt, amit tett, miért nem ad
választ a kérdéseimre, miért nem hagyta, hogy elköszönjek tőle, és ember
módjára rendezzük a helyzetet. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy úgy küzdöttem
érte végig, mint még soha senki az életében, és már ilyen erős küzdésben, nap
mint nap, nem is lesz senkivel sem része.
Én felnőttem! És nem haragszom rá, sőt még mindig ugyanúgy szeretem...
És ő? Ő megváltozott, negatív irányba, lehet csak velem szemben, de ez semmin nem változtat. Ha emberekhez szabod a viselkedésed, akkor nem beszélhetsz értékekről, amik fontosak számodra. Ahogy nem mondhatod azt, hogy hűséges vagy, miközben megcsalod a párod, úgy nem mondhatod, hogy értékek szerint élsz, ha hazudsz, és olyat nem adsz meg a másiknak, amire te mindig is jogot formáltál magadnak!
Úgy látszik, ha kényelmetlen helyzetbe kerül már nem mutatja emberi arcát, már nem
számítanak neki értékek. Neki így volt könnyebb. Eldobott mindent azzal, ami történt, amit tett, ahogy
kezelte, pontosabban nem kezelte a problémát, amit ő okozott. (erről nemsokára
írok)
Megfutamodott. Az egész élete a megfutamodásból áll. Minden
kapcsolata tönkrement, és kilépett belőle. Kilépett, de arra mindig igényt tartott, hogy ő elmondhassa a véleményét, feltehesse a kérdéseit. De ezt nekem nem adta meg, pedig mindenki tudja, hogy az éremnek mindig két oldala van. Ez így értékes?
Megváltoztunk mindketten. Ő rossz, én jobb irányba. Ezt gondolom. De ez sem tudott változtatni az érzéseimen, továbbra is szeretem!
És ahogy magamat ismerem, szeretni is fogom Őt még hosszú ideig, mert én ilyen ember vagyok!
david-newlife
